Szeretett Testvéreim!
Esperessé választásom ezt az érzést váltotta ki, forgatta bennem. Újabb feladat, szent megbízatás, amit sem nem kértem, sem nem kerestem. Nagy szolgálat, még egy szent küldetés, s ami ehhez szükséges nekem nincs. Az énekíró szavaival: „Az én erőm kicsiny”. Kis, fentebb idézett történetünk alapján pedig az én kezem kicsiny. Mit tehettem, mit tehetek hát: Uram? Vegyél nekem, a Te kezed nagyobb! A Te kezed nagy. Elég nagy. Így kértem a székfoglaló beszédhez is gondolatokat, üzenetet. Tőle kaptam, persze meglevő erőmet, tudásomat, akaratomat, magamat is odaszánva. Az Ő kijelentése mentén, amely megíratott az Apostolok Cselekedetei 3,1–10-ben.
Már él és működik az első gyülekezet, az őskeresztyén gyülekezet, de nem a semmiből lett és van, hanem Isten ószövetségi választott népe rendjében és rendtartásában él. A Krisztus-szabadítást tartalmazó apostoli tanítás, az új communio, az addigit felülmúló irgalmasság és mély közösséggyakorlás mellett Péter és János a régi úton, a szokott rendben tartja a délutáni 3-órai imarendet a jeruzsálemi templomban.
Ez az első látásom: a történelmi egyházak sokszor terhessé nyilvánított többlete. A régi, kitaposott, százados rend, épületek, hitvallások. Ez engem kötelez. Szeretni és szerettetni ódonfalú templomokat, benne lévő, az egyházat rendszereken át hátukon is hordozó időseket, vagy onnan éppen távolodni készülő ifjakat. Kötelez a reformátusok himnuszává lett 90. zsoltár biztosítéka „Nemzedékről nemzedékre.” Tisztelem, tiszteltetem, szeretem és szerettetem azt az utat, a modernkedők által lekicsinyelt régit, amely magában hordozza, kitermeli a szükségszerűen újat is. A csoda ott, akkor és azért következett be, amikor két apostol ment a hagyományos templomba, a hagyományos órában, a hagyományos módon, de másként! Kálvin évében ez azt jelenti, hogy elő kell vennünk az Institutiót, reformátor elődünk több száz éves, biblikus tanítását! Nem csak emlegetni, és nem csak tanulmányozni, hanem: élni.
Történetünk szereplői mozgásban vannak. A történet minden szereplője. Az eredeti görög szöveg ezt igazolja. Nincs ácsorgás: menet van. Az apostolok éppen haladnak. A béna sem az Ékes-kapuban fekszik, ahogy azt mi általában elképzeljük, hanem őt is éppen viszik. Ez a második látásom. Az állandósult egyházlét nem egyenlő a mozdulatlansággal. Mozog a világ, s vele mozog az egyház. A világ termeli a nyomorúságot és a nyomorultakat, s az egyház odamozdul, ahol szükség lesz rá. Állandó helyén templomaiban, gyülekezeti közösségeiben, biztosan elérhető intézményeiben, de útközben is. Nem a világ igénye, hanem szüksége szerint. A helyén haladó egyház odaér, ott van, ahol szükség van rá, még ha nem is igénylik. Tehát az egyház állandósult léte nem a mozdulatlanságban van, hanem a Heidelbergi Káté szerint Isten végzésében: „A világ kezdetétől fogva annak végéig, összegyűjti, oltalmazza és védi.” Megvédi. Folyton mozgó világban jelen kell lennünk. Ott, ahol eddig nem lehetett, ahova nem mertünk menni: nyüzsgő-mozgó gyermekek és deviáns fiatalok közé, avagy a konfirmációval búcsút inteni akarók után.
Az egyház látható. Péterben és Jánosban, mozgásban is. Látható, hallható, megszólítható, elérhető, fogható. Ez a harmadik látásom. Biblia és Internet, Egyházmegyei Honlap, a most már térségünkben is közvetítő Európa Rádió. Vagyis fogható, befogható. Megjelenésében, megszólalásában, azt sugallja, amire Ura rendelte, nem egyszerűen a korhoz, nem a politikához alkalmazkodik, nem süllyed a gazdasággal, még, ha soraiban az meg is mutatja vasfogainak nyomait. Mégis korszerű!
Láthatósága nem az extrémitásokban van. Péter és János nem a legkiemelkedőbb idegenforgalmi látványosság a templom Ékes-kapujának közelében. Két, jóindulattal átlagos öltözetű Jézus tanítvány, aki láthatóan megüti az alamizsnaadás mértékét. De jelenlétük az, aminek nyomán meg is születik a koldus átlagos igénye: alamizsnát kér tőlük.
Péter és János megáll. Kiderül, nincs meg az elvárt szint. Nincs alamizsnára valójuk, ezek szerint még perselypénzük sem. De önazonosságuk van! S ez a negyedik látásom, üzenetem, amiben erősödni és egymást erősíteni kell! Nincs pénz. Itt az eredeti szövegben megint nem az összegszerűség a lényeg, hanem az egyház, a gyülekezetünk eredeti, Isten szerint rendelt identitása. Nincs hatalmam a pénz felett – mondja. Vagyis egyszerűen nem rendelkezem felette. Az egyháznak szüksége van pénzre, de pénztelenségében is egyház! Az egyház mással van felruházva. Az egyháznak, a nyírségi egyházmegyének, s benne a 77 gyülekezetnek is többje van. Nincs aranya, ezüstje, ha van valamije ebből az is kevés, de többje, többlete van. Nem feleslege: többlete van a Názáreti Jézus nevében, ami nélkül meghal a társadalom a szeretetéhségében, családok felbomlásának zűrzavarában, nemzeti oktatási tervében, racionalizálásnak nevezett igyekezetében, házasságkrízisében. Az egyház bír azzal a többlettel, ami több, más, mint alamizsna. Messze több, mint pillanatnyi segítség. A Názáreti Jézus nevében való lét, hatalom. Nem hatalmaskodás és nem erőlködés: hatalom. A talpra állítani tudás hatalma.
Ez az ötödik látásom: talpra állítani a bénát, s az őt vivőket. Megállni a Názáreti Jézus nevében a több ezer hallgatót magába foglaló Nyíregyházi Főiskolán, az egyházmegyénkben levő, az ország – ágyszámát tekintve – második legnagyobb kórházában. A területünkön levő, 700 fogvatartottat magába foglaló tiszalöki börtönben. Kábítószeres fiatalok mellett, az alkoholba tévedt vagy menekült apák, anyák mellett. S történhet, történik mindez abban az erővel, ami a Názáreti Jézus szabadításának ténye által megvalósul. Péter és János postások. Krisztus postásai, látszik rajtuk, hallatszik, érződik rajtuk, általuk, hogy azok. Rájuk lehet tekinteni, s ők is ránéznek, s nem lenéznek. Az, ami a Nyírségi Református Egyházmegyének a többivel együtt van, az nem arany-ezüst értékű, hanem Názáreti Jézus léptékű. Ez a vidék a sokféleképpen értékelt, de életet formáló lelki megújulás, lelki ébredés helye volt a múlt század közepén. Mi történt? A Názáreti Jézus nevében általunk, közöttünk is végbemehet a megújulás korszerűen?
Erről szól következő látásom. A beteg a Názáreti nevében felállt, járt. Pedig nem az elvárásoknak megfelelő segítséget kapta. Többet. Mernünk kell díszőrség, reprezentáció, társadalmi elismertség, arany-ezüst helyett a Názáreti nevében élni, gyógyulni, gyógyítani, talpra állni, talpra állítani. A legtöbbször a puszta jelenlétünkkel. S hogy tanári küldetésem se hazudtoljam meg, ez a természetes mozgás, a názáreti erejével való hagyományos, természetes közlekedés a 21. századi misszió lényege. A lényeg nem a látványos elismerést kiváltó testi gyógyulás, nem a közvélemény, hanem a következmény: bement velük a templomba!
Ott pedig teljesül a kálvini, reformátori alapelv az Isten dicsőítése Doxológia. A teremtési rend helyreállása. Soli Deo Gloria. Ő is látható, és „ragad” a doxológia – dicséri az Istent az egész ott levő nép.
S bátorkodom levonni hetedikként, azt a következtetést is, amin tekintélyes teológusok komolyan dolgoznak egyházunkban. A folyamatigényű liturgiareformra gondolok, amelyben keressük a régi és korszerű új egységét. Itt a Názáreti nevében történtek: megváltoztatják a liturgiát is különösebb felháborodás nélkül. A talpra állított béna ugrándozott, dicsérte az Istent, talán a hagyományos énekekkel vagy valami spontán új dologgal.
Történt mindez azért és úgy, mert ketten együtt, egyetértésben mentek. Egyszerű természetességgel a Názáreti nevében. Együvé tartozás, együtt haladás kötelezettségét jelenti számomra. A lelkészek, a lelkészcsaládok, a presbiterek, a gondnokok, a laikusok együtthaladását. Gyülekezeti keretekből, s oda visszatérve, mert az egyház gyülekezetek egyháza. Onnan jöttek, s oda térnek vissza. Fő programom tehát a Názáreti Jézus nevében: megbecsüléssel a régit, haladni az aktuális, korszerű felé. Megállni ahol, s ahogyan kell. Azzal a szeretetteljes természetességgel lenni, ahogyan Ő velünk jár. Így dönteni, szavazni, egyeztetni, előre engedni, s ha úgy rendelik, előre menni.
Azt kérem attól, akié a föld és annak teljessége, hogy esperesi szolgálatomhoz, az előttünk álló 6 éves ciklushoz Ő, az Ő kezével adjon, mérjen eleget: alázatból, szeretetből, bölcs döntéshozatalból, bátorságból, fizikai erőből, megalkuvás mentességből, egymás iránti irgalomból, megértésből, de még aranyból és ezüstből is annyit, amennyi az Ő nevében végzendő küldetés teljesítéséhez szükséges.
Ha nem így tenném, kérlek, hogy szóljatok figyelmeztető szeretettel, intéssel; s fogadjátok el tőlem azt, amit a Názáreti nevében én adhatok nektek. „Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom nektek.”
