Beszámoló a NYÍRIFI 2024-es évéről

Az elmúlt esztendő áldásokban gazdag időszak volt a NYÍRIFI alkalmainak tekintetében. Az egyházmegyei ifjúságnak volt lehetősége többször összegyűlni, találkozni, beszélgetni, a hitéletben együtt fejlődni. Ilyen építő, megerősítő alkalom volt az ifitúra, az ifinap, a hercegkúti tábor és az őszi konferencia.

Március elején közösen indultunk túrázni Rudabányácska környékén. A szervező lelkipásztorok több állomásra osztották fel a túra útvonalát, és ezeknél a megállóknál mindig közülük szólt valaki a túrázókhoz. A rövid bizonyságtételekben egy-egy fő üzenet is megfogalmazódott, s ezek többször egy igevers magyarázatát erősítették meg. A túra témája Le-Fel volt, életünk magasságait és mélységeit, céljait és azok akadályozó tényezőit gondoltuk végig. Feladatot is kaptunk minden állomáson: az elhangzottakhoz kapcsolódó kérdéseket, melyeket a következő útszakaszon egy társunkkal beszéltünk, válaszoltunk meg. Lehetőség nyílt olyanokkal beszélgetni, ismerkedni, akikkel eddig még nem volt alkalmunk, de jó volt korábbról ismert ifisekkel, barátokkal is megosztani válaszainkat, gondolatainkat.

Az elcsendesedések alatt jó volt megfigyelni a természet nagyszerűségét, miközben végig tapasztalhattuk: „Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem” (Fil 4,13). A túra legnehezebb részéhez érkezve a közbenjáró imádság fontosságáról, erejéről és szükségességéről hallottunk személyes történeten keresztül. Ezután a meredek, minden eddiginél több figyelmet igénylő szakasz megtétele alatt a közbenjáró imádságot gyakoroltuk, s azokért is imádkoztunk, akik szerettek volna, de nem lehettek ott a túrán. Az utolsó állomáson a 91. zsoltár kapcsán szó volt a ragaszkodásról, arról, hogy mikhez, kikhez ragaszkodunk. Elhangzott a biztatás: Isten ragaszkodik hozzánk, nem mond le rólunk, igyekezzünk mi is ragaszkodni a vele való személyes kapcsolat építéséhez. Ezen üzenet hallgatását és befogadását követően a túra utáni hétköznapokban jó volt céltudatosan, belső önvizsgálatot tartva odafigyelni arra, hogy ragaszkodásom ki és mi felé irányul. Nagy öröm volt számomra, hogy ezen az alkalmon lehetőségem nyílt a gyülekezetünk ifiseivel jobban megismerkedni, többet beszélgetni.

Az áprilisi ifinap Nyíregyházán hitben, lelki élményekben, új ismeretekben és az embertársaink iránti szívesség gyakorlásában erősítette közösségünket. Rendkívül jó volt rácsodálkozni arra, hogy mennyi tartalmas eseménnyel gazdagodhatunk egy nap alatt. A dicsőítések különösen közel állnak a szívemhez, mindig nagy öröm akár a már jól ismert, akár újonnan tanult dalokat énekelni közösen a Mindenható Istennek. Az ifinapunk témájában, amely a SZÍV volt, az áhítat és az előadás gondolatai vezettek végig bennünket. A szolgálatok fő üzenete számomra, hogy nem lehet fél szívvel imádni, dicsérni, követni az Urat. Teljes szívvel, lélekkel, egész életvitelünkkel kell ragaszkodnunk ahhoz az Istenhez, akire rábízhatjuk életünk minden területét, aki képes a mi kőszívünket is hússzívvé változtatni. Hálás vagyok azért, hogy az igei útmutatás, a megrendítő és imádságra buzdító bizonyságtétel, a kiscsoportos beszélgetések mellett lehetőségünk volt az idősek között szolgálni, szívességet tenni.

Örömteli és megtisztelő lehetőséget kaptam a nyári, ismét Hercegkúton megszervezett ifitáborban, ahol csoportvezetőként szolgálhattam. Hálás vagyok a bizalomért és a szervező lelkészek tanácsaiért, útmutatásáért, felkészítéséért. A tábort minden évben nagy izgalommal várom, s hála Istennek minden alkalomról gazdagabban, lelkileg feltöltődve, új kapcsolatokat kiépítve és a korábbiakat megerősítve térhetek haza. A csoportvezetés igazán áldott megtapasztalás volt: a kiscsoportunkban a jó hangulatú játékok mellett a komoly, lelki beszélgetések, az élmények megosztása, az áhítatok és az előadások alapján a fő igei üzenet megfogalmazása is megvalósult. Tanulságos volt számomra hallani a csoporttagok meglátásait, válaszait a beszélgetésekben. Nagyon jó volt a hét végéhez közeledve azt a megerősítést hallani részükről, hogy gazdagodtak, épültek az alkalmak alatt. Ezért és azért az erőért, amellyel szolgálatomat végezhettem egyedül a Szentlelkével támogató Istennek legyen dicsőség.

A tábor ideje alatt a találkozások, beszélgetések, a közös játékok és a túrázás mellett a lelki elcsendesedéseket az áhítatok, evangelizációk, a csütörtök éjjeli túra és a rendkívül kreatívan kialakított imaséta segítették. A hét témájául szolgáló „Valamit valamiért” gondolatból kiindulva hallhattunk a napjainkban oly gyakori áldozatszerepről (amelybe könnyen belehelyezkedünk), az ószövetségi áldozatok szerepéről és lényegéről, a krisztusi áldozatról, a kegyelemből következő hálaáldozatunk fontosságáról, illetve a reformátori alapelvek mentén az óemberünk feláldozásáról. Hálás vagyok, hogy részese lehettem a Micsoda nő! lányoknak szóló műhelynek, ahol feladatunkról, értékünkről, az Isten tervében való helyünkről, céljainkról beszélgethettünk bizalmasan egész héten.

Az őszi konferencián az élő és átformáló igéről tanultunk és hallottunk bővebben. Az igeolvasásunk rendszerességének és minőségének fontosságát érthettük meg újra a hétvége tartalmas napjai alatt. Nagyon hasznosnak találtam a kiscsoportos igetanulmányozásra szánt alkalmat, amely során megtanultam, hogy az igét milyen fontos kontextusban látni, értelmezni. A konferencia első napján az imaéjjel során állomásról állomásra a múlt évben tanultakat gyakorolhattuk és ismételhettük át. Jó volt ezzel lélekben is megérkezni a konferenciára. A csoportvezetésben megtapasztaltam, hogy milyen jó elfogadó közösségben hitéletről, bibliaolvasási szokásról, az ezzel kapcsolatos változtatási tervekről beszélgetni és türelemmel, figyelemmel meghallgatni egymást. A Szentírás mindennapi olvasásában való kitartás, bár nem egyszerű, de a legértékesebb ajándék elfogadását teszi lehetővé számunkra: Istennek üzenete, tanácsa van minden helyzetben az őt keresőknek.

Hálásak vagyunk szervező lelkipásztorainknak, akik szívvel-lélekkel dolgoznak azon, hogy közösségünk tagjai épüljenek hitükben és növekedjenek ismeretekben. Örömmel gondolok vissza azokra a lelki alkalmakra, amelyeket a nyírségi ifjúsággal reménység szerint az előttünk lévő évben is közösen átélhetünk majd. Kívánom, hogy az új esztendőben is megtapasztalhassuk: jó nyírifisnek lenni!

Gál Zsuzsanna, Fábiánházáról